Nyugodtan alhat-e szombattól a világ negyedik legnépszerűtlenebb kormányfője? Ha nagyon sarkítani szeretnénk, tulajdonképpen valami ilyesmiről szól a 2023-as csehországi elnökválasztás második fordulója, amit az ottani szokásnak megfelelően két napon keresztül, most pénteken és szombaton tartanak.
A kék sarokban Andrej Babiš egykori miniszterelnök, a pirosban Petr Pavel korábbi magas rangú katonatiszt, a cseh balközép és baloldal üdvöskéje.
Az előző rész tartalmából
Csehország köztársasági elnökét egy ideje már közvetlenül választják egy ötéves ciklusra, amit egy alkalommal lehet meghosszabbítani. A jelenleg még hivatalban lévő államfőt, Miloš Zemant 2013-ban szavazták be először a prágai várba, viszont a második ciklusát a folyamatosan romló egészségi állapota miatt többször is kényszerű megszakítások nehezítették. Zeman kifejezetten megosztó államfőnek bizonyult, amit az is magyaráz, hogy a cseh történelem első közvetlenül választott köztársasági elnökeként a korábban megszokottnál jóval aktívabban folyt bele a napi politikai ügyekbe. Ezzel miniszterelnöksége alatt Andrej Babišnak is meg-meggyűlt a baja, utódjának,
Petr Fialának pedig kifejezetten nehéz pillanatokat tudott okozni az öreg Zeman,
aki kifejezetten sokáig ragaszkodott közmondásos oroszbarátságához még abban az időben is, amikor a cseh közhivatalok többségére a kényszeres jelleg leghaloványabb jele nélkül kiaggatták az ukrán zászlókat.
Az orosz–ukrán háború erősen tematizálta az elnökválasztási kampányt. A sokpárti cseh kormány markáns atlantista-ukránpárti politikába kezdett a háború kitörése után, ami bár széleskörű támogatottságra talált Prága egyes kerületeiben, a hagyományosan oroszbarát összcseh közvéleményben azért nem aratott osztatlan sikert.
Ez kiváló kampánytémának bizonyul Andrej Babiš számára, aki zavaros ideológiájú, de általánosságban populizmussal vádolt pártjával, az ANO-val 2021-ig kormányzott Csehországban.
Babiš azzal kampányol, hogy az Ukrajnának juttatandó katonai és pénzügyi támogatásokat felül kell vizsgálni, és inkább arra kell koncentrálni, hogy a cseh embereket ne terhelje meg annyira anyagilag a megélhetési- és energiaválság. Ez egy viszonylag népszerű üzenet Közép-Európában, egy házzal odébb Robert Fico is ezzel igyekszik szavazatokat szerezni.